- Szevasz! Prágából hívlak. Ez a város csodálatos! Imádom. Ezt meg akartam veled osztani.

Közel fél éve nem beszéltünk, meglepett a hívása. Nagyon összevesztünk, "örihari", soha többet, csapkodós, kiabálós veszekedés volt. Elvesztettem egy barátot, a legjobb barátomat, de nem bántam. Most meg bejelentkezik Prágából.

Hiányzott. És el sem tudta képzelni, milyen jókor hívott, mennyire ráérzett, hogy most szükségem van a legjobb barátomra. Arról még nem tudok részletesen írni, hogy miért, de a lényeg, hogy eléggé magam alatt voltam. 

A legjobb barátok különös ismérve, hogy fél év, egy év, tíz év után is ugyanott és ugyanúgy tudják folytatni a beszélgetést, mint azelőtt.

Megmutattam neki az új kedvenc cukrászdámat (Édesmindegy –  ó, anyám, a fekete mambájuk!), majd beültünk a Művészbe megnézni az Ernelláék Farkaséknál című filmet.

Régen, a boldog békeidőkben, mikor még semennyit sem kiabáltunk egymással, és tulajdonképpen meg sem kellett szólalnunk, mert tudtuk, hogy a másik tudja,mit fog mondani a megszólaló, sokat jártunk moziba. Imádunk moziba járni, Woody Allen-napot tartani, francia művészfilmeket nézni otthon a kanapéról, cukrászdázni, csatangolni az Andrássyn…

Nem beszéltünk a múltról, ugyanott folytattuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk a kiabálós szakasz előtt, ugyanúgy megmondtuk előre, mit fog mondani a másik a következő mondatában.

Én szomorú, elkeseredett voltam, és ő ugyanúgy elhessegette a felhőt a fejem fölül, mint mindig: megnevettetett. Megnyugtatott és előremutató tanácsokat adott, de nem próbált bölcselkedni. Vagy legalábbis nem komolyan.

Az Ernelláék Farkaséknál egy nagyon klassz magyar film! Lassú, szép képekkel, az egész egy átlagos (vagyis két átlagos) család egyetlen egy napjáról szól. A tér Csehovian szűk: egy lakásban játszódik. A párbeszédek, a szituációk, a problémák, a konfliktusok olyanok, hogy mindenki érti fél mondatból is őket. Legalábbis a magyarok biztosan. Anno imádtuk a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant is, de azt másképp éreztük magunkénak.

Az Ernelláék Farkaséknál vége is olyan, hogy nincs. Nincs lezárás.Egy momentumot ragadtak ki az életből. Egyetlen egy nap, ami nem izgalmas, nem akció dús, nem drámai, nem brutális, csak egy átlagos hétköznap.

A film végén odahajoltam Norberthez: nálam is ez van. Csak egy momentum az életemből. Lezáratlan, a folytatás rajtam múlik.