Sárga, piros, zöld színben pompázik a reggeli. Friss újhagymával és kápia paprikával bolondították meg a rántottát. Királyi lakoma. És illatos is. Amennyire meg tudja állapítani Ede. Mióta eltört az orra egy bagatell ügy következtében, híres kifinomult szaglása nem a régi már. Ede szereti a reggeliket. Már, amikor hozzájut. Legtöbbször az első falat előtt elszólítja egy telefon vagy Tarr úr hívatja azonnal az irodájába. Ede készséges, ha a szerkesztő úr látni óhajtja. Tulajdonképpen mindig készséges. Meg becsületes. És jószívű. Ezekkel a tulajdonságokkal nem sokra megy ebben a világban. Főleg, ha reggelizni akar.

A villa hegyére tűzi az első falatot, közelről szagolgatja. Mélyet szippant. A nyál összeszalad a szájában. Egy gyerekkori emlék rémlik fel: a nagymama a kertből gyűjti be a tojásokat és üti egy kézzel a forró serpenyőbe. Hat kis tükörtojás a hat unokának. Kint kakas kukorékol, a nagypapa meg kávét szürcsöl a zöldre mázolt lócán.
Az emlékkel megtelve tátja a száját, mikor megcsörren a telefon. Ede leteszi a tányérra a villát, hegyén a falattal.
- Mindjárt jövök - mondja a sosem lett csibének.
Mire visszaér, a reggelijét Marci lenyúlta. Megint. Nem tud rá haragudni Ede. Marci már nem gyerek, de azért még szemtelenül fiatal. Egyetemen lenne a helye. 
Edét Tarr úr hívta. Megvan a mai helyszín. Ede összecipzározza mellényét, fejére húzza fekete sapkáját, mert ma sem lesz melegebb - gondolja. Felmarkolja a Fedél Nélküli újságokat és elindul a Kálvinra. Csípős hideg van, az utcán még csak ő árulja a híreket. Sebes kezét dörzsölgetve arra gondol, rotyog-e már az ebéd a szállón.