„It’s a new day, it’s a new life”

Ezt hallgatta egyik éjjel lefekvés előtt. Félálomban voltam már, de mosolyogtam. Magamban, csendben, észrevétlenül. Megsimogatta a fejem, anélkül, hogy odanézett volna és én békésen elaludtam.

Libabőröztem ettől a számtól. Nem Michael Bublé miatt (bár azért az ő hangja is megér egy kis libabőrt), hanem a jelentésétől, jelentőségétől.

Két hónapja ismerkedtünk meg. De hogy! Kosztolányival buliztunk a Rióban a Margitszigeten és tűzijátékot néztünk másnap a Duna-partról egy esküvőn. Elképesztő volt az a hétvége! Álomszerű, és mindkettőnk szeme úgy csillogott, ahogy csak akkor csillog, ha szerelmes az ember.

Aztán jött egy embert próbáló időszak: amikor arról kellett döntenie, mellettem marad-e az sm ellenére – és ezután erről a két betűről el is feledkezhetünk, mert ez nem az a blog...

Megértettem az összes kételyét, sokat bőgtünk külön, de mikor találkoztunk, sosem volt kérdés, az mindent elsöpört.

Úgyhogy a „new day, new life” tényleg egy új kezdet. És persze minden kezdet nehéz. De hát elkezdeni valamit mindig nehezebb, mint nem csinálni semmit! Nehezebb tényleg, mélyen megismerni a másikat, mint fellángolni és felelősség nélkül szeretni.

Kevin, a holland haverom mindig azt mondja, nem érti, hogy tudtam olyan gyorsan szerelmes lenni, neki hónapokra van szüksége. Ha egyáltalán…  Pedig elég öt óra! Tényleg. De az a perszelő, nagyon intenzív érzelmek öt órája. Aztán jön a nyugodt, sokkal mélyebb, sokkal intimebb időszak.

Milyen érdekes innen visszanézni két hónappal ezelőttre. Annyi minden közbejöhetett volna, olyan könnyű lett volna másfelé kanyarodni az életünkben, de mégis: a Margit híd lábánál olvastam Nérót, a véres költőt, és vártam Seneca haláljelenetét, mikor megláttam azt az őszinte, tiszta tekintetet. Olyan könnyű lett volna elszúrni, mégis öt óra alatt egymásba szerettünk. Olyan könnyű lett volna elfutnia, mégse tette.

Imádom! Imádom a humorát, a gondolatait! Bármilyen túlzónak és giccsesnek hangzik ez a szó, akkor is csak ezt tudom ismételgetni: imádom.

Az orrát, a szemét, a fülét, mindenét! Ahogy megsimogat, puszit nyom az orromra, mikor naprendszernek nevezi az anyajegyeim sokaságát és kapcsológombnak a legnagyobb „bolygót”. Szeretem nézni, hozzá bújni. Szeretem a beszélgetéseinket, az őrültségünket, a spontaneitásunkat! Szeretem magunkat együtt.

It’s a new day, it’s a new life.