Tartozom egy vallomással: most először jártam a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Sokszor készültem oda, mert rengeteg jó programjuk van, de mindig közbejött valami. Tegnapig. Tartozom még egy vallomással: „meglógtam” az egyetemi órámról. Finomítanék, mert nem olyan fából faragtak, aki csak úgy szó nélkül lelécel: közöltem a tanárral, hogy háromnegyed órával az óra vége előtt elmennék, mert egy fontos előadást kell meghallgatnom. Rendben – mondta. Szökellve hagytam el a helyszínt. Egy ppt-t vetített ki a tanár és olvasta fel. Felforr az agyvizem az ilyesmitől. Ez nem tanítás!

Furcsa volt félóra múlva hallgatni egy gimnáziumi magyartanárt a PIM-ben, amint arról beszél, hogy a tanároknak kell módszertant váltaniuk, mert a mai diákok már mindent letöltenek az internetről, másra és másképp kell őket tanítani, mint megszoktuk. Persze ezt mindenki tudja, de csak kevés iskolában csinálják. Van olyan iskola, ahol nincsenek tankönyvek, mert mindent feltöltenek a diákoknak egy tabletre, de nemcsak a technikai változásokról van szó, hanem a módszerről is. A gyerekeket ma már arra kell megtanítani, hogyan szelektáljanak a rengeteg információ között, és hogy olvassanak. Említette ez a magyartanár, Fenyő D. György, hogy a diákok ma már nem szeretik, ha felülről megmondják nekik a tutit (nem mintha valaha szerették volna, szerintem), hanem sokkal inkább szeretnek egymásnak könyveket ajánlani például. Igen! Pontosan. A gyerekek kreatívak, szeretik az interaktív dolgokat és szeretnek is dolgozni, csak engedni kell, hogy kibontakozhassanak. Ez a szerény véleményem.

Az egész előadás nagyon profi, emberséges volt. Tök elegáns teremben ültünk, bársonyszékeken, mégsem éreztem magam kellemetlenül, mégis olyan családias volt a légkör. Egy lengyel és egy cseh lány is volt a beszélgetőpartnerek között, az egyikük szerkesztő, költőnő, a másikuk kultúraszervező, szerkesztő. Rajtuk kívül egy olvasáskutató (tök izgi!) és egy könyvtáros vett részt a beszélgetésben. A külföldi vendégek angolul szóltak hozzá, amit fordítógéppel lehetett hallgatni magyarul is egy kis fülessel.

Az est kérdése az volt: mi lesz a könyv, az irodalom és az olvasás jövője. Persze ezt senki sem tudja biztosan, találgatni lehet. Csak a magyarban van a könyvtár szóban benne a könyv – mondta Csík Tibor, és én könnyes szemmel hallgattam, hogy de gyönyörű is a mi nyelvünk!

Ez a könyvtár ma már digitális is lehet, és valamit könnyebb megtalálni a digitális könyvtárban, ugyanakkor a könyvek szerintem nem fognak kimenni a divatból. Az emberek szeretik a könyv illatát, lapozgatni, szeretik nézegetni, fontos a tapintása stb. Az e-book nem is nagyon tudott elterjedni, inkább csak egy fellángolása volt (bár én nagyon szeretem, mert több ezer könyv elfér a zsebemben, azért meghatódok egy antikvár, vagy egy új, illatos könyvtől). Nem csak a könyvtárak, az olvasási szokások is megváltoztak. A digitális korban az emberek már kevésbé lineárisan olvasnak, mivel a weben linkeken keresztül lehet barangolni. Persze nem mindegy, milyen az olvasás. Aki el akar mélyülni egy könyvben, sztoriban, az ma is leül egy hintaszékbe/kanapéra/fotelbe és egy forrócsoki mellett olvas. Akinek meg sok infóra van szüksége gyorsan, az végiggörgeti az online újságot. Rengeteg új eszköz, csatorna jelent meg, ami összefügg az irodalommal és jól működnek együtt: videó, film, zene, különféle művészetek egyszerre tudnak az irodalommal hatni.

Na, mindenesetre izgi volt. Az mindig izgalmas, ha arról beszélgetünk, hova vezet az, amit csinálunk és hogy kéne a jövőben csinálnunk.