Két héttel az esemény előtt foglaltam asztalt telefonon, öt személyre. A tanárnő és négyünk részére. A másodéves magyarosok részére. Jó, persze, értem én, a jogi vagy a műszaki egyetemmel jobbak a kilátások. Ez a szak szerelem, kérem! Mindnyájunknak. No, de a lényeg: két héttel az esemény előtt foglaltam asztalt. Március 18-án egy szép, verőfényes…, ja, nem. Szóval március 18-án egy esős, borús napon, amikor én balga otthon hagytam az esernyőmet, megérkeztünk a Hadik kávéházba Nádasdy Ádám és Závada Péter beszélgetésére. Tök pontosak voltunk, 11-re érkeztünk. Ekkor már tömve volt a kávézó. Mondtam a nevem az ajtónálló kiscsajnak, aki végigpásztázta a listáját, mintha valamiféle hollywoodi klubba várnánk a bebocsátást, majd jött a jeges zuhany: nem látja a nevem a listán, de a galérián még akad szerinte hely. Akad? A galérián? Miért nem vagyok a listán? Felmentünk a galériára és leültünk a második sorba öt székre, ahonnan, ha az előttünk ülő jó szögben tartotta a kezét, egy kis résen ráláttunk a lent beszélgetők poharára. A pincér a galérián mászkált és mindenkitől megkérdezte, mit iszik. Én kértem egy kapucsínót, és közben odafordultam az épp akkor helyet foglaló csoporttársamhoz, hogy elpanaszoljam: nincs asztalunk, hiába foglaltam, nem látnak a listán. Erre a pincér felkapta a fejét és azt mondta
- Nem a tiétek ott lent az az ötszemélyes asztal? Tegnap jó sokszor hívtunk.
Khm… valóban volt pár nem fogadott hívásom egy vonalas számról, de nem értem rá és elfelejtettem visszahívni. Hát, így kerültünk Nádasdyékkal pont szembe, tőlük pár méterre végül. Kint zuhogott, az asztalunkon meg gyertya égett. Amit elfújtunk ugyan, de azért kedves gesztus volt tőlük. A beszélgetés közben kávéztunk, teáztunk. Tényleg szalon-hangulat volt.
Hogy mit kell tudni Nádasdy Ádámról? Azt, hogy szupersztár nyelvész! És ha ez a két szó nehezen lenne összeegyeztethető a fejekben, ajánlom a Modern Talking sorozat bármelyik írását (vagy az online elérhető előadásait). Tinikoromban kivágtam a Modern Talkingokat a Magyar Narancsból és felragasztottam egy kartonra, azt meg a falamra. Szerettem a mondatait.
18-án a Hadikban a fordítás mikéntjéről beszélgetett Závada Péterrel és Ott Annával, a Hadik művészeti vezetőjével. Nádasdy Shakespeare-t fordít felkérésre és Dantét kedvtelésből. Most két Shakespeare-darab kapcsán beszélgettek a Hadik Irodalmi brunch-án, az Ahogy tetsziket és a Szentivánéji álmot fordította Nádasdy és „zúzta” szét Závada. Závada Péter nem fordít ugyanis, hanem - szintén felkérésre - átír fordításokat. Modernizál, slam poetrysít. A Katonában nagy sikerrel játsszák a Nádasdy-féle Shakespeare-fordításnak Závada által „szétvert” változatát.
Nádasdy sok mindent elmondott a fordításról, és nem akarom leírni, amit videón rögzítettek, úgyhogy itt csak annyit mondanék el, hogy totálisan ellenkezően fogja fel a fordítást, mint az én nagy kedvencem, Kosztolányi (és meg kell mondanom, Nádasdynak van igaza), illetve, hogy állati szórakoztató stílusban folyt a beszélgetés, így egy laikusnak, Shakespeare-kedvelőnek, irodalom-, színházkedvelőnek is nagyon nagy élményt nyújthat szerintem. Ott Anna minden lényeges kérdést feltett, amit pedig nem, azt a beszélgetés végén egy kezdő műfordító tette fel: hol az a határ, ahol meg kell állni, hogy ne vigyük nagyon bele a saját hangunkat, hanem azt írjuk, amit a szerző írt, mégis művészi maradjon? Nádasdy válasza: „Fiatal koromban elhatároztam, hogy palacsintát fogok sütni. És elővettem a szakácskönyvet és szépen megvolt minden, hogy mit kell csinálni… Majd így folytatódott: majd annyi tejet öntünk hozzá, hogy se túl sűrű, se túl híg ne legyen!”
Ui.: A Hadik egy tuti hely (iszonyú kedvesek, nincsenek elszállva az árak, jó a berendezés, hangulatos a hely és van jazz hétfő, meg irodalmi brunch, meg mindenféle menőség.
